Seung-gil x Phichit – Éjjeli baglyok

 Éjjeli baglyok

(Seung-gil Lee x Phichit Chulanont)

Tartalom: Seung-gil felriad az éjszaka közepén, és nem találja maga mellett Phichitet, avagy fluff, fluff és fluff, mert nagyon cukik és nem bírok magammal! ^^

Megjegyzések:

1.) Seung-gil kutyájának neve hatalmas fejtörést okozott, végül egy kis segítséggel a Su-ji mellett döntöttem (elvileg kifinomult, elegáns, kecses és bölcsesség, tudás, intelligencia kombinációja). Szerintem Seung-gil nagy gondot fordítana a név kiválasztására, plusz nem lehet minden kutya Buksi vagy Zsemle, vagy valami hasonló. :D A sors fintora, Su-ji szuka. Seung-gil csak nem menekül a nőktől. ^^

2.) Szeretem Viktort és Yuurit együtt, és mielőtt valaki megijedne, Yuuri csak sikeresen túlkomplikálta a dolgokat, máskülönben minden rendben közöttük. :)

– o –

Seung-gil nem találta maga mellett a párját, amikor hajnali kettőkor felébredt. Felmorranva mászott ki a paplan alól és bújt bele a köntösébe, közben pedig azon bosszankodott, hogy miért nem orozta el Phichit telefonját még időben (mondjuk lefekvés előtt, amikor úgyis sikeresen elterelte a figyelmét). Phichit hajlamos volt az időzónákat hibáztatni, valahányszor Seung-gil azon kapta, hogy alvás helyett a neten lóg. A szó legszorosabb értelmében függője volt az Instagramnak, és Seung-gil így is csak a szerencséjének köszönhette, hogy róluk még nem látott napvilágot egyetlen fotó sem. Phichit visszafogta magát, sőt betartotta az ígéretét: ami a négy fal között történt, az nem tartozott senki másra, csak rájuk. Ez nem jelentette azt, hogy nem készítettek közös képeket – igaz, Seung-gil az elején foggal-körömmel tiltakozott ellenük –, de legalább azokon nem csámcsogott a fél világ.

Odakintről kaparászás hallatszott, a hörcsögök egy szemhunyásnyit aludtak éjjelente. Seung-gilt eleinte idegesítette a mókuskerék csikorgása, mostanra viszont egészen megbarátkozott az állatkák jelenlétével és a velük járó zajjal. Épp úgy tartoztak Phichithez, ahogyan őhozzá a kutyája.

Phichitet a nappaliban találta, de nem a fotelben, a telefonja fölé görnyedve, mint máskor, hanem legnagyobb meglepetésére a szőnyegen, közvetlenül Su-ji mellett, összegömbölyödve, akár egy kiscica. Hogy ő őrizte Su-ji álmát vagy fordítva, azt Seung-gil nem tudta elsőre megállapítani. Phichit félálomban lehetett, mert a szemhéja mintha megrezzent volna, mikor Seung-gil megállt előttük, Su-ji pedig azonnal felemelte a fejét és laposakat pislogott.

– Chulanont – szólította meg rekedten. Mikor nem érkezett válasz, leguggolt, és megérintette a vállát. – Ébredj. – Phichit nem mozdult. Telefonja a jobbjában pihent, a képernyője szinte szünet nélkül vibrált. Seung-gil óvatosan kihúzta a szorításából. Elég volt egy pillantást vetnie rá, hogy lássa, a másik éjjeli bagoly, Katsuki éppen egy újabb krízist élt meg valahol a világ túlsó végén, és muszáj volt neki az éjszaka kellős közepén kiönteni a lelkét Phichitnek, még véletlenül sem várhatott vele reggelig. Nem olvasta el, pontosan miről beszélgettek, mielőtt Phichit kidőlt, de elővigyázatosságból, nehogy még jobban eluralkodjon a japánon a végső kétségbeesés, gyorsan pötyögött neki két sort, amiben elmagyarázta, hogy barátja elaludt, és néhány óráig biztosan nem fogja tudni meghallgatni a problémáit. Katsuki megilletődve köszönte meg az információt, aztán – Seung-gil szerencséjére – gyorsan elbúcsúzott.

Su-ji időközben visszaejtette a fejét, és folytatta tovább a pihenést, Phichit pedig mintha még közelebb bújt volna hozzá. Homloka kisimult, ujjaival finoman a kutya szőrébe markolt, és Seung-gil egyik kezével a térdére kellett támaszkodjon, nehogy elveszítse az egyensúlyát, miközben azon gondolkodott, felkeltse-e vagy sem. Halvány mosoly suhant át az arcán: Phichit annyira békésen aludt, bűn lett volna kirángatni a legszebb álmaiból.

– Hogy veled mennyi gond van, Chulanont! – sóhajtotta, aztán mérlegelt egy keveset, kereste a megfelelő pozíciót, és végül… végül mégiscsak Phichit alá nyúlt, hogy a karjaiba emelje. (A végén még megfázik, ha a szőnyegen éjszakázik.) Persze egyáltalán nem volt pillesúlyú – bezzeg a nyálas, romantikus filmekben a főhős mindig annyira egyszerűen kapta fel élete értelmét –, de nem volt elég nehéz ahhoz, hogy ne tudja megtartani. Phichit egyből odasimult hozzá, talán még jobban is, mint ahogy azt Su-ji esetében tette, és mintha biztonságban érezte volna magát a karjaiban, amit Seung-gil végképp nem értett.

Becipelte a hálóba, majd óvatosan lefektette az ágyra. Nem lepődött meg, mikor megfordulva azt vette észre, hogy Su-ji somfordál be utánuk. Annak ellenére, hogy ritkán találkozott más emberrel, egyből megszerette Phichitet. Seung-gil csak egy kicsit csodálkozott. Igazából Phichitet nem lehetett nem szeretni, így nem volt kérdés, hogy Su-ji előbb vagy utóbb megbarátkozik vele; inkább az lepte meg, hogy ez az előbb-utóbb mennyire hamar bekövetkezett. Egyszer sem morogta meg, még a legelső alkalommal sem, csak megrezzent, mikor Phichit letérdelt elé, hogy megsimogassa. Bátortalanul hagyta, hogy Phichit végigfutassa az ujjait a szőrén és megvakarja a füle tövét, és Seung-gil ezt látva alig bírta visszafojtani a megkönnyebbült sóhaját.

– Seung-gil…? – Phichit lassan, tapogatózva ébredezett. Seung-gil megmerevedett, mikor megérezte a combján az érintését. (Hiba volt visszamászni mellé.) – M-mit keresel itt? H-hol vagyok? – Hirtelen felpattant a szeme, ahogy tudatosult benne, hogy nem a nappaliban fekszik. – Yuuri! – kiáltotta. – Jaj, ne! – Felült volna, Seung-gil viszont nem engedte, finom erővel nyomta vissza a párnára.

– Katsuki megvár, megüzentem neki, hogy reggel megvitatjátok a problémáit – magyarázta semleges hangon. Phichit nagyot ásított. Kócos volt a haja és álmosan csillogott a szeme, ahogy Seung-gilt nézte. Seung-gil összehúzta a szemöldökét. – Elaludtál a szőnyegen – mondta vádlón. (Ahelyett, hogy velem maradtál volna a kényelmes ágyban.) – Katsuki kétszázezer üzenettel bombázott, mire megtaláltalak. Su-ji mellett pihentél – tette hozzá halkan. Fontos volt neki, hogy Phichit is ugyanúgy érezzen Su-ji iránt, ahogyan Su-ji Phichit iránt. Phichit tudhatta ezt, mert az ajkára lágy mosoly kúszott.

– Igen? – kérdezte szelíden. – Su-ji keltett, össze-vissza nyalta a kezemet. Begurult a labdája a kanapé alá, és persze hiába van több tucat játéka, neki pont az az egy kellett, amit csak úgy tudtam kiszedni, hogy átrendeztem a fél nappalit. – Phichit a szemét forgatva kuncogott. – Utána valahogy odakint ragadtunk. Talán rápillantottam a telefonomra is.

– Valahogy? – Seung-gil nem hagyta, hogy elterelje a témát. – Ha nem kelek fel, reggelig ott aludtál volna a szőnyegen!

Phichit nem vitatkozott.

(Szerencséjére.)

– Csak nem aggódtál értem, Seung?

Seung-gil arca megrándult a kérdés hallatán.

– Mégis miért aggódtam volna? – kérdezett vissza ingerülten. Phichit szája cserepes volt ugyan, de meglepően édes. Ujjai határozottan találták meg a maguk útját Seung-gil fekete hajába, és ahogy közelebb kerültek egymáshoz, Seung-gil szeme tágra nyílt. Phichit valahogy értette a kimondatlan szavakat is, sőt mi több, látta Seung-gil másik énjét is, azt, akit szeretett rejtegetni mások elől. Megérdemelt egy elfogadhatóbb választ. – Talán aggódtam – ismerte be a fogát csikorgatva. (Komoly fájdalommal járt.) – Most boldog vagy?

Phichit mindentudóan elmosolyodott. Seung-gil meglepődött, mikor ismét megcsókolta, de amikor megérezte a kezét a tarkóján, nem ellenkezett, hagyta, hogy teljesen maga mellé húzza. Odasimult hozzá, a fejét pedig a mellkasára fektette, mire Seung-gil automatikusan ölelte magához.

– Jól van, Seung – szusszantotta. – Most már aludhatunk.

Seung-gil legszívesebben szóvá tette volna, hogy a lehető legkényelmetlenebb pozíciót választották az alváshoz, hogy órákkal később arra fog ébredni, hogy elzsibbadt a karja, végül azonban mély hallgatásba burkolózott.

Ez így most jó volt.

Nagyon jó.

Készült: 2017. 03. 18. – 03. 23.